Bittó Piroska

Tanácsadó szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta,

autogén tréning terapeuta

Bittó Piroska

Bemutatkozás

Szakmai nézőpont

11 éve dolgozom pszichológusként, szakmai pályafutásomat a gyermekvédelemben kezdtem, ezután több évig dolgoztam pedagógiai szakszolgálatnál és iskolában gyerekekkel, kamaszokkal és családokkal.

Pszichológusként az a célom, hogy a hozzám fordulók egy elfogadó, biztonságos légkörben rátalálhassanak saját belső erőforrásaikra, és ezek segítségével küzdhessék le nehézségeiket.

 A gyerekekkel való munkában is azokra a rejtett erőforrásokra és öngyógyító tendenciákra támaszkodom, amelyek minden gyerekben megvannak. Sok éves tapasztalatom alapján a rajz, az alkotás,  a dramatikus játékterápia és más, a gyerekek világához illeszkedő, kreatív módszerek mind segítenek, hogy közelebb kerüljünk a gyermek belső világához, és az öngyógyító folyamatokat elősegítsük. A problémafeltárás, diagnosztika is játékosan történik, ezt követően visszajelzést adok a szülőknek, hogy milyen irányban érdemes továbbmenni (egyéni, csoportos, vagy családterápia). 

Felnőtteknek relaxációs technikák megtanításán keresztül, illetve meditációs képekkel, szimbólumterápiás módszertannal tudok segíteni szorongások leküzdésében, életvezetési és párkapcsolati problémák esetén. 

 

 

Végzettség

  • Tanácsadó szakpszichológus, családi és párkapcsolati tanácsadó szakirány (ELTE)

  • Pszichológus, Személyiségpszichológia és tanácsadás pszichológiája szakirány (ELTE)

  • Gyermekpszichodráma-vezető  (Kende Hanna Gyermekpszichodráma Egyesület)

  • Integratív gyermekterápia (Integratív Pszichoterápiás Egyesület- Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület)

  • Autogén tréning, relaxációs és szimbólumterápia (Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület)

Tapasztalat

  • Németh Imre Általános Iskola, XIV. kerület, iskolapszichológus

  • Kőbányai Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest, pszichológus
  • Gyermekház Általános iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola, Budapest, iskolapszichológus
  • Fészek Gyermekvédő Egyesület, pszichológus

Rendelési idő

Hétfő: 10-18 óráig

 

Kapcsolat

Írjon nekünk!

9 + 8 =

Telefonos elérhetőségünk:

06 30 773 70 33

Hívható munkanapokon, 8.00-19.00 óra között